Bernard Madoff - Ez volt a piramisjátékok csúcsa

A történelem legnagyobb pénzügyi csalásának, egy piramisjátéknak az elkövetője, amit saját vallomása és bírósági ítélet is megerősített.

2009 márciusában Madoff bűnösnek vallotta magát 11 súlyos szövetségi bűncselekményben, amelyek együttesen az általa irányított befektetési alapot egy hatalmas piramisjátékká változtatták. A csalásnak több ezer áldozata volt, az összes kár több tízmilliárd dollárt tett ki. Madoff saját bevallása szerint az 1990-es évek elején kezdett hozzá a csaláshoz. A bíróság által kirendelt szakértő 18 milliárd dollárra becsülte a befektetők tiszta veszteségét. Nemcsak milliomosok, hanem egyszerű tanárok, farmerek és más középosztálybeli emberek ezrei is elveszítették megtakarításaikat, akiknek nagy része valószínűleg soha nem fogja viszontlátni pénzét. Sokan nyugdíjasként újra dolgozni kénytelenek, hogy fedezni tudják megélhetésüket. 2009 júniusában Madoffot 150 (!) év börtönre ítélték, a legnagyobb lehetséges időtartamra. A 49 éves David G. Friehling - aki 1991 és 2008 között ellenőrizte Madoff cégének pénzügyi nyilvántartását a bíróságon tagadta, hogy tudott volna a csalássorozatról. A biztonság kedvéért azért ő is kapott 108 (!) év börtönt. ( wikipedia.org )

Bernard Madoff - Ez volt a piramisjátékok csúcsa