Ilyen az, mikor eltörik a pénisz szex közben

A B. Box néven publikáló újságíró pasi kálváriája 2016 utolsó előtti napján kezdődött...

Éppen a barátnőjével fordított lovaglópózban szeretkeztek, de a dologba egy kis hiba csúszott, reccsenést hallottak, és itt vége is lett az óévi szexnek. Bobby ugyanis éles fájdalmat érzett a péniszében, ami rögtön le is lohadt. A férfi és a barátnője először a jeges technikát alkalmazták gyógyászati céllal, kezdetben sima jéggel, majd egy kis fagyasztott zöldbabbal. Miután ez nem segített és Bobby pénisze elkezdett belilulni, még mindig nem gondoltak arra, hogy felkeressenek egy orvost. Ezt jól meg is konzultálták a srác egyik haverjával, aki arra kérdésre, hogy ilyesmivel kórházba kell-e menni, csak ennyit válaszolt: Nem! A sérült testrész pedig egyre sötétebb lett. Ennek ellenére is inkább az alvás mellett döntöttek, hiszen addigra Bobby elvégzett egy gyors tudományos kutatást a neten, ahol azt találta, hogy a sérülés csak akkor komoly, ha vér van a vizeletben – neki nem volt. Ráadásul a beszámolója szerint a fájdalom se volt olyan intenzív. Reggel azonban már nem volt kérdés, hogy mégis be kéne nézni a rendelőbe. "Ekkor a péniszem alja teljesen lila volt, a golyóim pedig még sötétebbek" Az nem tudott sokat segíteni, viszont elmagyarázta, hogy lilulás háttérben az áll, hogy szakadás történt a pénisz barlangos része és azt körülvevő bőrfelület között. Ezen kívül azzal engedte haza a páciensét, hogy várjon szépen arra, hogy magától meggyógyuljon. via : velvet.hu

Ilyen az, mikor eltörik a pénisz szex közben